Monthly Archives: március 2018

TANKERHÍR VI. évf. 5. szám

Újság megnyitása

Március 22. – Víz világnapja

Mint minden évben, most is fontosnak tartottuk, hogy megemlékezzük a víz napjáról, így iskolánk tanulói és tanárai igyekeztek ezen a napon kék színű ruhába öltözni és a faliújságokon felhívni a figyelmét mindenkinek erre a fontos ügyre.
Ezen a napon az 5.b és az 5.c osztály tanulói ellátogattak a kőbányai víztározóba, amit ebből az alkalomból megnyitnak 3 napra a látogatók előtt. 11 ezer köbméter víz befogadására képes az óriásmedence, ami több mint 140 évig Kőbányáról látta el a Kelet-pestieket ivóvízzel. A hatalmas, háromhajós, két sor oszlopos víztároló 1869-71-ben épült, még téglából. Igazán különleges, patinás építmény. Kétemeletnyi magas építészeti remek, mely misztikus hangulata mellett nyugalmat és a szökőkútszerű levegőztetői miatt némi keleties hangulatot áraszt.
A föld mélyébe épített óriás ugyan több mint 140 éves, eddig nem volt vele gond. A háborúkat és bombázásokat is megúszta, és bár egy éve már nem aktív, de máig működőképes, tiszta, használható, téglaszerkezete pedig rendületlenül tartja nemcsak a födém, de a 11 ezer tonnányi víz súlyát is.
A nyílt nap után a medencét magasnyomású slaggal lemossák, és ha szükséges még nyeles kefével is végigtisztítják. Leginkább a víz által odahordott finomhomokot kell kimosni a tárolóból. Miután a medencét kipucolták, következik a fertőtlenítés: klórmeszet szórnak szét és feltöltik, a 24 órás fertőtlenítés után pedig újra üzembe helyezik.
A „medencében” tett látogatást egy ismeretterjesztő vetítés követte, ahol a vízügyi szakemberek kvíz kérdéseket tettek fel a tanulóknak és a helyes választ apró ajándékkal jutalmazták. Sok új információval és egy élménnyel gazdagabban tért haza mind a két osztály.

Szabó Magdolna

A FÖLD órája

Mi is a FÖLD órája?

A FÖLD órája március 24-én 20.30-kor lesz. Ezt az akciót a WWF szervezi azért, hogy felhívják a figyelmet a környezetszennyezésre, egyetlen bolygónk védelmére.

Nézd meg angol nyelvű videójukat az eseményről:

Teljes cikk képekkel

Március 22. A víz világnapja

A földi élet alapja a víz. Életünk minősége közvetlen összefüggésben van vizeink minőségével: az egészséges ökológiai rendszerek alapja a jó minőségű víz, és ez vezethet az emberi jóllét és egészség fejlődéséhez.

Amióta az ember, mint biológiai lény öntudatra ébredt, felfogta az őt körülvevő éltető elem jelentőségét. Az őskor kezdetleges kőszerszámokat használó embere is tudta, hogy a vízből táplálékot szerezhet, az ókori kultúrák legtöbbje is folyók mentén alakult ki. Az utóbbi évszázadban az ember előbb le akarta győzni a természetet, majd lassan felismerte, hogy bizony milyen nagy kincs is az. A víz, amely ugyan Földünk felületén többségben van, mára mégis kevéssé vált. Az édesvíz a Föld egyre nagyobb területein kevesebb, mint amennyi szükséges volna az ott élőknek, s ez konfliktusok, tragédiák forrása. Az emberiség egy vízválság terhével lépett be a XXI. századba, melyből kiút csak szemléletváltás útján, azonnali cselekvéssel lehetséges.

A víz jelenléte meghatározza mindennapi életünket, természetesnek vesszük, hogy a jó minőségű ivóvíz a kellő mennyiségben mindig a rendelkezésünkre áll. Ennek következtében sokszor nem úgy viszonyulunk lételemünkhöz, mint ahogy azt megérdemelné. Gyakran pazaroljuk, nem vigyázunk környezetünkre, ezáltal felszíni és felszín alatti vizeinket szennyezzük. Sajnos beláthatatlan következményekkel járhat, ha rövidesen nem változtatunk ezen a magatartáson. Jelenünk és az eljövendő generációk sorsa többek között azon is múlik, hogy miképp gazdálkodunk a Földön meglévő vízkészleteinkkel, hogyan óvjuk és hasznosítjuk vizeinket.

Március 22-e jó alkalmat teremt arra, hogy végiggondoljuk, mit jelent számunkra a víz, mint az élet jelképe, szimbóluma, melyet joggal tekinthetünk az élet bölcsőjének.

Horváth Zsuzsanna, Dök-elnök,
magyar szakos tanár

Március 21. AZ ERDŐK NEMZETKÖZI NAPJA

Az ENSZ  az erdők nemzetközi napjává nyilvánította március 21-ét abból a célból, hogy 2013-tól kezdődően minden évben világszerte megemlékezzünk az erdők és fák jelentőségéről.

Az erdők napjának alapgondolata nem új keletű. Bár az elmúlt több mint 6 évtizedben többször is felmerült egy ilyen nap szükségességének gondolata, az első konkrét javaslat 1971-ben született, amikor az Európai Mezőgazdasági Bizottság (ECA) javasolta egy erdészeti világnap alapítását. Sajnos ezt követően megállapodás hiányában nem született konkrét intézkedés az ENSZ rendszeren belül és a javaslat hamarosan lekerült a napirendről. Az erdők és fák napjának megünneplése egyéni kezdeményezések tárgya maradt, a világon negyven egynéhány országban szerveztek, zömében március 21-én, ezzel kapcsolatos rendezvényeket.

Az Erdők Nemzetközi Éve kapcsán melegítette fel újra ezt a gondolatot a FAO Erdészeti Bizottsága felismerve, hogy az Év elmúltával is szükség lenne arra, hogy rendszeresen ráirányítsuk a figyelmet arra fontos szerepre, amelyet az erdők és fák a természetben és az emberi társadalom fejlődésében betöltenek. A gondolatot ezúttal támogatta a FAO Konferencia is és a kibontakozó nemzetközi egyetértés alapján Algéria nyújtott be határozat tervezetet az ENSZ Közgyűlés 67. ülésszakához, mely 2012. december 21-én emelkedett határozati erőre, ezúttal mind a 193 tagállam támogatását élvezve.

A határozat felhívja az ENSZ tagállamait, hogy március 21-ét szenteljék az erdők és fák megünneplésének és szervezzenek olyan akciókat melyek az adott nemzet természeti és társadalmi viszonyai közepette ezt a leghatékonyabban szolgálják. Természetesen lehetetlen olyan időpontot kijelölni, mely a Föld valamennyi országában egyformán kedvező lenne, de a márciusi napéjegyenlőség napja, mint legjobb kompromisszum került ki.

Horváth Zsuzsanna, Dök-elnök,
 magyar szakos tanár

 

Március 15-i megemlékezést rendezett iskolánk

Hagyományainkhoz híven az idei tanévben is a 7. évfolyam adott műsort a nemzeti ünnep alkalmából. Már két hónapja készültünk nagy lelkesedéssel. Igyekeztünk a gyerekeket felkészíteni érzelmileg is arra, hogy mit is jelent ez a nap számunkra.

Rendhagyó módon kicsit több színházi elemet és mozgást vittünk bele, mint a korábbi műsorokba. A 7.a és b osztály nagyon jól tudott együttműködni. Legyőztük az utunkba gördülő akadályokat. Karker Andrea és én szerkesztettük és rendeztük a műsort. A diákoknak is megengedtük, hogy elmondják ötleteiket és javaslataikat.

Szerettünk volna élményt adni, hogy azok a gyerekek, akik nézik a megemlékezést, ugyanúgy átélhessék a forradalmi tüzet és a szabadság iránti vágyat, ahogy a ’48-as ifjak. A zenével, a tánccal és a népi énekkel is a múltat próbáltuk felidézni. A versek néhol a régi idők nyelvén szóltak, néhol pedig egészen moderneket választottunk. Egyrészt, hogy mindenki találjon benne olyat, ami megérinti, másrészt pedig, hogy éreztessük, hogy ma is ugyanúgy szükség van lelkesedésre, és küzdelemre az élethez, nem csak 1848-ban.

A résztvevő gyerekek nagyon ügyesen és fegyelmezetten adták elő a produkciót. Ezúton is szeretném nekik megköszönni. A hallgatóság csendes volt, és figyelt. Ez az igazi élmény, hogy ennyi beszédes gyerekszáj csukva maradt végig. Remélem, hogy azért, mert sikerült egy kicsi szikrát átadni abból az érzésből, ami a magyar hazáért meghalt fiatalok lelkében lehetett 170 évvel ezelőtt.

László Andrea

Március 15. A nemzetközi fókavadászat – ellenes nap

A Sea Shepard Conservation Society 2005. március 15-re hirdette meg először a nemzetközi tiltakozó napot, melynek célja, hogy nemzetközi összefogással és a média segítségével, a nyilvánosság eszközével harcoljon a kanadai fókavadászok ellen.
Hogy miért is vadásszák őket?
A fókabébit bőréért vadásszák, amelyből kabát, cipő, ajándéktárgy készül. Volt olyan időszak, mikor leállították a bébifókák legyilkolását, de a kanadai kormány kibúvót talált, úgynevezett humánus fókavadászat címén.

A jelenlegi szabályok nem tiltják teljesen a fókavadászatot, azonban a vadászat módjára nagy hangsúlyt fektetnek.

Horváth Zsuzsanna, Dök-elnök
magyar szakos tanár

Béreses diákok léptek fel az EDDA koncertjén

Március 10-én az EDDA Budapest Arénában tartott koncertjén iskolánk 30 fős énekkara is fellépett. Pataky Attilával közösen adták elő a zenekar Ima című számát a 12 000 fős nézőközönség előtt. A kórus hetek óta lelkesen készült a fellépésre. Mozsár Lívia tanárnő és Gömöry Zsolt, a zenekar tagja tanította be a gyerekeknek a dalt.

A kórusnak óriási élmény és lehetőség volt, hogy ekkora nézőközönség előtt szerepelhettek. Nagyon büszkék vagyunk rájuk, mert szépen helyt álltak és csodálatos élményt adtak a nézőknek!

Köszönjük az EDDA együttesnek a szülőknek felajánlott Tiszteletjegyeket, így ők is személyesen részesülhettek a felejthetetlen élményben!

A próbákról és a koncertről készült képeket az alábbi linken tekinthetik meg: 
https://drive.google.com/drive/folders/1pOsThAI7CAbC4WHOsjEUnzuPhJcpILi3

Az EDDA koncert Ima című számának felvételét az alábbi linken tekinthetik meg:
https://www.youtube.com/watch?v=TaLyOk8aZOY&feature=youtu.be

Témanap a Mátyás király – emlékévhez kapcsolódóan

A 2018-as évet Mátyás király – emlékévvé nyilvánították, abból az apropóból, hogy Corvin Mátyást 560 éve választották magyar királlyá, illetve születésének 575. évfordulóját is ünnepeljük. Iskolánk kétféleképpen is kapcsolódott az eseményekhez. Az egyik a Mátyás király plakátpályázat, a másik pedig a Mátyás király témanap volt.

A témanapon 16 csapat, 8 helyszínen mérte össze tudását, ügyességét és rátermettségét. Reggel 8:30 órakor meghallgattuk közösen iskolánk korábbi igazgatójának, Bánhegyi Ferencnek a Hunyadiakról összeállított előadását. Majd kezdődött a vetélkedő. Volt lovagi torna a tornateremben testnevelés tanáraink vezetésével, kirakós játék Mátyáshoz kapcsolódó képekből, címerekből összeállítva a rajzteremben. Ezenkívül kellett egy kicsit térképésznek lenni, matekozni, keresztrejtvényt fejteni Mátyás életéhez kapcsolódóan, szöveget kiegészíteni, Mátyás udvarából tudósítást írni. Illetve minden csapat kipróbálhatta a viaszpecsételés művészetét egy kis angol nyelvvel fűszerezve.

A gyerekek vegyes csapatokban voltak, majdnem minden csoportban megtalálhatóak voltak ötödiktől nyolcadik osztályig, minden évfolyamról diákok, mégis nagyon hatékonyan tudtak együttműködni, és lelkesen, vidáman vették az akadályokat. A témanapokon szokásos menetleveleket Mátyás királyhoz kapcsolódó rajzokkal, ábrákkal kellett díszíteni. Itt is nagyon kreatív és érdekes munkák születtek, amik hozzájárultak a végső pontszám kialakulásához.

Sítáborban a Béreses diákok

Iskolánk immár 7. alkalommal szervezte meg az ausztriai Koralpen családi sítáborát, amelyen 140 fő vett részt. A rengeteg hó, a jó társaság, a csodás sípályák és a remek hangulat ismét feledhetetlenné tette az 5 napot. A gyerekek és felnőttek 4 csoportban vehettek részt a tudásszintjüknek megfelelő síoktatáson, iskolánk testnevelő tanárainak közreműködésével.

Nagyszerű 5 nap volt gyereknek és felnőttnek egyaránt a sítábor, reméljük jövőre ismét megismétlődik e nagyszerű  élmény.