Túraszakkörünk a Pilisben járt a hétvégén

Március 23-án, vasárnap iskolánk Túraszakköre ismét kirándulást szervezett a Pilisszentkereszt határában lévő szurdokvölgybe, ahol gyönyörködtünk a természet szépségében, élveztük kalandos utunkat a patak medrében és a napos időt, a jó társaságot. A Szurdokon viszonylag hamar leértük, majd kicsit megpihentünk, elfogyasztottuk elemózsiánkat. A pihenő után újult erővel ballagtunk célunk felé és elérve a Szent kút forrását csináltunk pár közös képet, mely jól tükrözi a csoport hangulatát. Utunk végén az élvezetek halmozása végett – ahogy azt már megszokhatták a velünk túrázók- a pomázi cukrászdában kóstolhattuk meg a helyi finomságokat.

Úgy érzem, hogy ez egy igazán jól sikerült, könnyű természetjárás volt, melyen remélem, hogy a többség jól érezte magát és legközelebb is velünk tart!

Papp Zoltán