Svéd vendégek iskolánkban

Május 29-én, második alkalommal vendégszerepeltek iskolánkban a göteborgi Zeneiskola növendékei. Az egyórás műsorban népszerű dalokat adtak elő zenei kísérettel, amelyet a közönség gyakran vastapssal vagy éppen közös énekkel kísért.

IMG_5945 (800x600)

A felemelő hangulatú koncert után, iskolánk rövid táncos, énekes műsorral viszonozta vendégeink előadását, ami szintén nagy sikert aratott svéd vendégeink körében: az 5.b, 6.a és 7.b osztályok jóvoltából.

Az előadás után közös sportmérkőzések következtek, ahol a foci, kosárlabda és méta bajnokságban mérhették össze a csapatok ügyességüket. A nap folyamán tanulóink kipróbálhatták angol nyelvtudásukat is, hiszen a sok játék között volt idő, ismerkedésre, és beszélgetésre is, ahol talán barátságok is születtek.

Bízunk benne, hogy két év múlva ismét ellátogatnak hozzánk svéd barátaink és reméljük, hogy felejthetetlen élményt jelentett iskolánk tanulóinak a közösen töltött verőfényes nap.

András Mária