Segítség az „Afrika másként” Alapítványnak

Az elmúlt hetekben 6., 7., és 8. évfolyamos diákjaink egy előadáson ismerhették meg az afrikai Mali fővárosában, Bamakóban az egyik nyomornegyedben lévő iskola életét. Dr. Gyurácz Andrea önkéntesként többször járt a helyszínen, így ő személyes élményein keresztül mutatta be az ottani 600 fős iskola “életkörülményeit” a gyerekeknek.

Megdöbbentőek a körülmények:

  • az iskolában nincs víz, azt 800 méterről cipelik az ügyeletre beosztott gyerekek 25 literes kannában, hogy legalább az iskola egyetlen poharából tudjanak inni a 40 fokos melegben tanuló diákok
  • egy tanteremben egyszerre 70 gyerek tanul összezsúfolva a deszkákból tákolt padokban
  • nincs füzetük, papír, ceruza, könyv stb… csak ha adományokból kapnak
  • az iskolában egyetlen számítógép van, amit csak a legjobb tanulók használhatnak
  • a gyerekek csak egyszer esznek naponta, ha éppen van mit, de azt is csak otthon, tehát nagyjából étlen-szomjan kell iskolában tölteniük az időt
  • miután nincs tömegközlekedés, ezért van, aki naponta 2 órát gyalogol az iskola és az otthona között…

Ledöbbentett minket, és több gyereket is a borzasztó körülmények, hogy így is lehet iskolába járni… Sok tanulónk, akiknek kényelemmel kibélelt élete van, fel sem fogta a látottakat és hallottakat, nem érintette meg a mélyszegénység döbbenetes látványa. A többség azért megrendült a látottakon, és néhányan megkérdezték, hogy miben tudnának segíteni. Az előadáson egy pár perces kisfilm is levetítésre került, amelyet az alábbi linken önök is megtekinthetnek:
https://www.youtube.com/watch?v=7BjriQ2sRo4&feature=youtu.be

Az Afrika másként Alapítványnak segíteni szeretnénk, így az ő általuk támogatott Bamakói iskolának gyűjtést szerveztünk.
Az Alapítvány tevékenységéről a http://www.afrikamaskent.hu/hu/programoklink alatt lehet bővebben olvasni.