Muzsikás koncert a Dr. Béres József Általános Iskolában

Március 1-jén, immár harmadszorra látta iskolánk vendégül a világhíressé vált Muzsikás együttest, aki rendhagyó énekórával tette feledhetetlenné ezt a pénteki napot. Ráadásul két koncertet is adtak iskolánk két telephelyén: a Kiserdőben és a Kevében is szerepeltek tanulóink és tanáraink legnagyobb örömére!

Iskolánk nagy szerepet szán a hagyományőrzésnek, ezért vezettük be a kötelező néptánc oktatást is. Természetesen a magyarság népzenei kincseinek bemutatása is része ennek a célkitűzésünknek. A Muzsikás, egyike a magyar népzenét legmagasabb színvonalon képviselő zenekarnak. A tőlük megszokott, jó hangulatú, közvetlen stílusú előadásukat, hangszeres bemutató, közös éneklés kísérte. Öröm volt látni, hogy tanulóink milyen nagy lelkesedéssel vettek részt a koncerten, hol énekszóval, hol tapssal követték a zenét.

Köszönet a Muzsikásnak a nagyszerű élményért, valamint a MOL-nak, amiért lehetővé tették, hogy iskolánk mintegy 550 tanulója ingyen részesülhetett e feledhetetlen rendhagyó énekórából!

András Mária