Gazdasági témanap a pénzügyi tudatosság jegyében

Az életre való felkészítéshez hozzá tartozik, hogy iskolánk diákjai megismerkedjenek a gazdaság világával is. Erre használtuk fel a november 10-i, szombati munkanapot. A résztvevő tanulók osztályonként voltak 5-6 fős csapatokba osztva, és így kellett helyt állniuk a négy 45 perces állomáson. A négy állomás négy különböző területet dolgozott fel. Volt szó hitelről, biztosításról, kamatról, bankról, brókerekről, részvényekről, online-vásárlásról. Igyekeztünk a K&H bank Vigyázz, kész, pénz! elnevezésű vetélkedősorozatának feladataiból is válogatni, hogy hiteles forrásból kapjanak a gyerekek információt. Különböző rávezető foglalkozásokat állítottunk össze, hogy jobban megmaradjanak a száraznak tűnő tények, és meg tudják oldani a kvízt, a kifejtős feladatokat vagy épp a számításokat. A nap megszervezését köszönjük szépen Darvas-Horváth Katalinnak, a közreműködő kollégáknak pedig a lebonyolítást. Ismét hasznosan és vidáman tölthettük el a gyerekek számára “foghúzósan” induló ledolgozandó szombatot.

László Andrea