Emlékezés a fekete keretes törvényről

1920. június 4-én írták alá a trianoni békeszerződést, mely Magyarországot területeinek kétharmadától megfosztotta. Iskolánkban megemlékezést tartottunk a 98. évforduló alkalmából. Karker Andrea és Horváth Zsuzsanna állították össze a műsort csodálatos zenékkel, és történelmileg hű információkkal tűzdelve. Közreműködött Várnai Annamária egy néhány perces, ráhangoló beszéddel, melyből az 5-7. osztályosok, akik még nem tanultak Trianonról, átérezhették az események súlyát. A műsor elején és végén egy-egy verset olvastam fel, mely keretbe foglalta az eseményeket. A gyerekekhez remélhetőleg eljutott ennek a történelmi jelentőségű gyásznapnak a szomorúsága, és átérezték, hogy milyen lehet magyarnak lenni a környező országokban. Ezúton is szeretnénk megköszönni Jósvai Máriának és a 8.a osztály 10 lelkes tanulójának a részvételt, és a segítséget. Talán azzal, hogy maguk is szerepet vállaltak az emlékműsorban, a gyerekekhez is közelebb hozták azt, amit történelemnek hívunk, de valójában ma is a mindennapjaink része, hatással van életünkre.