Egy nap Bécsben

Az április 21-ei szombati tanítási napon Bécsbe kirándultunk a 8. évfolyammal, illetve az 5. b osztállyal és néhány szülővel. Reggel hét órakor indultunk emeletes busszal az iskola elől. Zökkenőmentes, vidám utunk volt egészen Bécsig. Ott idegenvezetőnk mesélt Bécsről, történelméről és az épületekről, amik mellett elhaladtunk a Burgringen. Körülbelül egy órás buszos városnézés után megérkeztünk a Természettudományi Múzeum patinás épületéhez, mely előtt Mária Terézia monumentális szobra látható. A már kívülről is hatalmas és lenyűgöző épület belül még több meglepetést rejtett. A törzsfejlődés nyomán haladhattunk végig az állatok világában, bepillanthattunk az őskorba, megnézhettük, hogy mekkora hozzánk képest egy ősember vagy, hogy mi, hogy is néztünk volna ki sok-sok ezer évvel ezelőtt. Időgép is volt, melynek segítségével láthattuk a földrészek korábbi elhelyezkedését illetve azt, hogy a jövőben mire számíthatunk. Lehetőség volt vulkánkitörést imitálni, és megnézni a Földet és a csillagokat 3D-ben. Rengeteg hasznos információt szerezhettünk sétánk során a múzeumban. A gyerekeket is nagyon lekötötte, jöttek és kérdeztek is tőlünk, hogyha valami jobban érdekelte őket vagy nem értettek egy-egy idegen szót. A múzeum után rövid gyalogos városnézést tartottunk az Opera környékén, még azt a helyet is megnézhettük, ahol Mátyás megszállt, mikor Bécsben tartózkodott. A sétát megszakítottuk szabadprogrammal, amely alatt a gyerekeknek volt idejük fagyizni, sütizni, szuveníreket beszerezni. Egyetlen aprócska fennakadásunk az egész nap során ezután következett be, ugyanis a belvárosban futóverseny volt, és buszunk nem tudott megállni felvenni minket, ezért egy órát sétáltunk. A gyerekek nagyon hősiesen bírták a strapát. De azért mire végre felszálltunk a buszra már eléggé nyűgösek és fáradtak voltak a legtöbben. Hazafelé csak egyszer álltunk meg. A hangos buszos zsivaly megszűnt egy időre, de utunk végefelé új erőre kapott mindenki. Épségben érkeztünk haza, az idő csodálatos volt, a hangulat pedig fergeteges. Ezúton szeretném megköszönni a szervezést Varga Judithnak, és az egész napos együttműködést kísérő társaimnak Jósvai Máriának és Szabó Magdolnának. Reméljük, hogy a kedves szülők és főképp pedig a gyerekek is hozzánk hasonlóan remekül érezték magukat, és sok új élménnyel, tapasztalattal és tudásssal tértek haza.

László Andrea