Category Archives: Iskola

Szorobán

A majd félévezredes múltra visszatekintő kínai szuan-pan golyós számolóeszköz japán megfelelője, a szorobán, 150 évvel ezelőtt nyerte el mostani formáját. A japánok a pontos és  gyors számolás zálogaként használják napjainkig is ezt az eszközt. Országukban kb. tizenkétezer szorobániskola működik több tízezer pedagógus oktatja használatát. Magyarországon a kilencvenes évek elején jelent meg a szorobán, akkor kezdték el használni az általános iskolák alsó tagozataiban. Azóta országszerte népszerűvé vált. A szorobán nem módszer, hanem segédeszköz: a színesrúd készlethez, korongokhoz, pálcikákhoz hasonlóan segíti a gyermekek matematikai, számolási képességeinek fejlődését. A szorobánnal számolni tudó gyermekek nem csak szorobántáblával, de fejben is gyorsan és pontosan számolnak.

DSC08309

Iskolánk Kiserdei Tagozatában már több, mint húsz éve tanítjuk szorobánon számolni a gyerekeket, minden osztályban. A gyerekek évente versenyeken, vizsgákon vehetnek részt, ahol megmutathatják tudásukat. A Kiserdő minden évben helyt ad az Országos Szorobánversenyt megelőző Területi Versenyeknek. 2014-ben iskolánk volt az országos versenyek egyik helyszíne is.  A megmérettetéseken a gyerekek adott időre, adott számú feladatot oldanak meg.

Az alábbiakban, több évre visszamenőleg, letölthetőek az egyes évfolyamok versenyfeladatai.

Kisfilm iskolánkról és a szorobánról: https://www.youtube.com/watch?v=sNlxzf1cer8

 

2016. Területi – 1. osztály

2016. Területi – 2. osztály

2016. Területi – 3. osztály

2016. Területi – 4. osztály

 

2015. Országos – 1. osztály

2015. Országos – 2. osztály

2015. Országos – 3. osztály

2015. Országos – 4. osztály

2015. Területi – 1. osztály

2015. Területi – 2. osztály

2015. Területi – 3. osztály

2015. Területi – 4. osztály

 

2014. Országos – 1. osztály

2014. Országos – 2. osztály

2014.Országos – 3. osztály

2014. Országos – 4. osztály

2014. Területi – 1. osztály

2014. Területi – 2. osztály

2014. Területi – 3. osztály

2014. Területi – 4. osztály

 

2013. Országos – 1. osztály

2013. Országos – 2. osztály

2013. Országos – 3. osztály

2013. Országos – 4. osztály

2013. Területi – 1. osztály

2013. Területi – 2. osztály

2013. Területi – 3. osztály

2013. Területi – 4. osztály

 

2012. Országos – 1. osztály

2012. Országos – 2. osztály

2012. Országos – 3. osztály

2012. Országos – 4. osztály

2012. Területi – 1. osztály

2012. Területi – 2. osztály

2012. Területi – 3. osztály

2012. Területi – 4. osztály

 

2011. Országos – 1. osztály

2011. Országos – 2. osztály

2011. Országos – 3. osztály

2011. Országos – 4. osztály

2011. Területi – 1. osztály

2011. Területi – 2. osztály

2011. Területi – 3. osztály

2011. Területi – 4. osztály

 

2010. Országos – 1. osztály

2010. Országos – 2. osztály

2010. Országos – 3. osztály

2010. Országos – 4. osztály

2010. Területi – 1. osztály

2010. Területi – 2. osztály

2010. Területi – 3. osztály

2010. Területi – 4. osztály

 

2009. Országos – 1. osztály

2009. Országos – 2. osztály

2009. Országos – 3. osztály

2009. Országos – 4. osztály

2009. Területi – 1. osztály

2009. Területi – 2. osztály

2009. Területi – 3. osztály

2009. Területi – 4. osztály

 

2008. Országos – 2. osztály

2008. Országos – 3. osztály

2008. Országos – 4. osztály

2008. Területi – 1. osztály

2008. Területi – 2. osztály

2008. Területi – 3. osztály

2008. Területi – 4. osztály

 

2007. Országos -1. osztály

2007. Országos – 2. osztály

2007. Országos – 3. osztály

2007. Országos – 4. osztály

2007. Területi – 1. osztály

2007. Területi – 2. osztály

2007. Területi – 3. osztály

2007. Területi – 4. osztály

 

2006. Országos – 1. osztály

2006. Országos – 2. osztály

2006. Országos – 3. osztály

2006. Országos – 4. osztály

2006. Területi – 1. Osztály

2006. Területi – 2. osztály

2006. Területi – 3. osztály

2006. Területi – 4. osztály

 

2005. Országos – 1. osztály

2005. Országos – 2. osztály

2005. Országos – 3. osztály

2005. Országos – 4. osztály

2005. Területi – 1. osztály

2005. Területi – 2. osztály

2005. Területi – 3. osztály

2005. Területi – 4. osztály

 

2004. Országos – 1. osztály

2004. Országos – 2. osztály

2004. Országos – 3. osztály

2004. Országos – 4. osztály

2004. Területi – 1. osztály

2004. Területi – 2. osztály

2004. Területi – 3. osztály

2004. Területi – 4. osztály

 

2003. Országos – 1. osztály

2003. Országos – 2. osztály

2003. Országos – 3. osztály

2003. Országos – 4. osztály

2003. Területi – 1. osztály

2003. Területi – 2. osztály

2003. Területi – 3. osztály

2003. Területi – 4. osztály

 

2002. Országos – 1. osztály

2002. Országos – 2. osztály

2002. Országos – 3. osztály

2002. Országos – 4. osztály

2002. Területi – 1. osztály

2002. Területi – 2. osztály

2002. Területi – 3. osztály

2002. Területi – 4. osztály

 

2001. Országos – 1. osztály

2001. Országos – 2. osztály

2001. Országos – 3. osztály

2001. Országos – 4. osztály

 

Keve – 6.c

Osztályfőnök: Landi Zsuzsanna
   
1. Ádám Viktória
2. Bartos Anna Kamilla
3. Bodor Albert Etele
4. Boros Kende
5. Boross Mia
6. Dobos József Tamás
7. Elter Balázs
8. Galajda Zsolt
9. Hazai Anna
10. Ignéczi Lőrinc
11. Juhász Debóra
12. Keskeny Viktória Panna
13. Kormos Karina
14. Lehel Ádám
15. Madarasi Attila
16. Major Levente
17. Majoros Sára
18. Nádudvari Milla Dóra
19. Nagy Áron
20. Németh Luca
21. Pesti Dalma
22. Pongrácz Kitti Dóra
23. Stadmüller Áron
24. Szögyényi Bence Dominik
25. Szövényi Boglárka Ida
26. Várkonyi Virág
27. Zsálek Ferenc Márton
   

 

Keve – 8.b

Osztályfőnök: Mozsár Lívia
   
1. Angyal Máté
2. Belákovics Ábel
3. Csabai Marcell
4. Gazdag Franciska
5. Gulyás Lehel Attila
6. Gyarmati Ákos Ferenc
7. Hajós-Szabó Vince
8. Jarkas Alexandra
9. Kádasi Bernadett
10. Kádasi Emese Tímea
11. Kereskényi Zsófia
12. Kövesdi László Gergő
13. Kun Eszter
14. Molnár Dominik Máté
15. Molnár Maja Laura
16. Osskó Boglárka
17. Tanács Ambrus
18. Tóth-Szablya Gergő

Keve – 8.a

Osztályfőnök: Varga Judith
   
1. Azsbók Zsófia
2. Bagonyi Csaba
3. Balla Boldizsár
4. Bucher Zoé
5. Czebei Márk
6. Dienes Enikő Zsófia
7. Farkas Tünde
8. Funnell Amy Anne
9. György Flóra
10. Keresztes-Nagy Krisztián
11. Kóródi Rebeka
12. Könyves-Tóth Balázs Albert
13. Kőszeghy Viktor Márk
14. Lányi Júlia
15. Lázár Kinga Júlia
16. Nedeczky Viktória
17. Németh Boglárka
18. Pais Barnabás
19. Palásti Dorottya Patrícia
20. Romhányi Regina
21. Somos Nóra
22. Vékony Gergely

Keve – 7.c

Osztályfőnök: Darvas-Horváth Katalin
   
1. Baán Veronika
2. Balogh András Tamás
3. Baranyai Lili Julianna
4. Dósa Zsófia Norina
5. Ertényi Kinga Virág
6. Grósz Botond
7. Horváth Zsófia
8. Kalapos Gábor József
9. Kalmár Petra Vivien
10. Lantos Ádám
11. Lendvai Zalán
12. Menyhárt László Károly
13. Mészáros Noémi
14. Pásztor Kata Napsugár
15. Stadmüller Ottó András
16. Széplaki-Trungel Áron
17. Szűcs Márk Bence
18. Szűts Lea Szófia
19. Ürögi Lívia
20. Vetró Ádám
21. Vígh Roland Árpád
   

 

Keve – 7.b

Osztályfőnök: Szabó Magdolna
 
   
1. Belovai Levente Barnabás
2. Bíró Csilla Anna
3. Danka Bernadett
4. Dévai Gergő
5. Farkas Eszter Zsófia
6. Gazdag Borbála
7. Gulyás Dániel
8. Gyertyánfy Marcell
9. Kertész Máté
10. Kiss Dániel
11. Kostyál Borbála
12. Kóté Míra Lídia
13. Kovács Lilla Gréta
14. Rátkai Zóra
15. Tóth Levente
16. Zöllner Míra

Keve – 7.a

Osztályfőnök: Várnai Annamária
 
   
1. Antók Ajtony Ignác
2. Bagonyi Dóra
3. Ballai Hanna Jázmin
4. Born Artúr
5. Dankó Dorka
6. Gulyás Dávid
7. Himmel Tünde
8. Kóródi Miriam
9. Lengyel Csanád
10. Lovász Ákos Csanád
11. Molnár Panni Ágota
12. Örsi Benedek
13. Pusztai Bence
14. Rácz Eszter
15. Sidó Márk
16. Soltész Vince
17. Telek Bálint
18. Vincze Timea

Keve – 6.b

Osztályfőnök: Horváth Zsuzsa
   
1 Bartkó Benedek Márk
2 Berényi Zsófia
3 Bittó Hanna Laura
4 Bodolai Jázmin Anna
5 Bonifert Barnabás
6 Farkas Adél Csenge
7 Gulyás Csanád Ákos
8 Gulyás Réka
9 Hortobágyi Bence Bálint
10 Jarkas Alex Richárd
11 Jenei Olivér
12 Kalmár Fanni Annamária
13 Kamarás Lilla
14 Kemény Dorottya
15 Kovács Zsófia Tamara
16 Megyery Lilla Magdolna
17 Molnár Donát Levente
18 Papp Kolos
19 Pataki Olivér
20 Simon Csanád Álmos
21 Szabó Marcell
22 Szabó Sebestyén Árpád
23 Szakáli Anna
24 Tóth Lilla
25 Tkácsuk Márk
26 Vígh Csongor

Keve – 6.a

Osztályfőnök: Jósvai Mária
   
1. Aradványi Bence
2. Azsbók Enikő
3. Bagó Dorka
4. Balla Gergely
5. Bergmann Bálint
6. Búss Léna Sára
7. Czebei Zétény Soma
8. Dániel Zoltán
9. Ducza Dóra
10. Ducza Zsófia
11. Enyedi Hanna Dorka
12. Farkas Krisztián Máté
13. Galambos Áron
14. Ipolyi Bence
15. Jászberényi Gábor
16. Kovács Olivér
17. Kőszeghy Donát Róbert
18. Mikó Alexa Cintia
19. Modrián Anett
20. Németh Szabolcs
21. Pusztai Csaba
22. Rafácz Martin Olivér
23. Romhányi István
24. Rózsa Szilas
25. Seybold Szonja
26. Szenecsár Áron
27. Tarsoly Sándor
28. Várlaki Ádám Péter

Keve – 5.a

Osztályfőnök: Szabó István
   
1. Aradványi Eszter
2. Bihari Bendegúz
3. Csukás Marcell
4. Gajdics Balázs
5. Gasparetto Anna
6. György Petra
7. Hajós-Szabó Pál
8. Horváth Dániel
9. Hőgyei Zsolt
10. Jiang Yu Fei
11. Kertész Hanna
12. Kiss Milán
13. Kucza Máté István
14. Lampert Bence
15. Leposa Larin Emese
16. Nedeczky Adrienn
17. Örsi Boldizsár
18. Simák Viktória
19. Somogyi Nikolett Dóra
20. Sun Wen Ze
21. Szentirmai Bendegúz
22. Varró Márton
23. Vigh Lara
24. Virág Zsolt