A Béreses és a Kerekes diákok 11 napja Lengyelországban

Az idei nyáron két III. kerületi oktatási intézmény, a Dr. Béres József Általános Iskola és a Kerék Általános Iskola és Gimnázium tanulói és az őket kísérő tanárok részesültek abban a szerencsében, hogy az Óbuda-Békásmegyer és Varsó-Bemowo között fennálló, a magyar-lengyel barátság erősítésére pontosan húsz évvel ezelőtt életre hívott testvérvárosi kapcsolat keretében 11 felejthetetlen napot töltsenek el Lengyelországban, július 8-19-e között.

Ottlétünk első felében, az ország déli részén fekvő Kis-Lengyelországban főként a csodás környezetben, a természeti szépségekben gyönyörködhettünk. Megmásztuk a Pieninek mészkőhegységének egyik csodás panorámát kínáló csúcsát, a csaknem ezer méter magas Háromkorona-hegyet, tutajoztunk a gorálok földjén, a hegyet kettészelő, bércek, erdők, várromok övezte, gyors sodrású Dunajec folyón. Meglátogattuk a páratlan szépségű wieliczkai sóbányát, amelynek létrejöttét a hagyomány az Árpád-házi királylány, a lengyel uralkodó feleségévé lett (s Lengyelországban mind a mai napig nagy tiszteletben részesülő) Szt. Kinga alakjához köti. Ugyancsak e tájon felkerestük Nedec várát, a legészakibb magyar végvárat. A debnói kastélyban a magyar nyelvű világi lírát megteremtő reneszánsz költőnkre, a lengyel földön csaknem egy évtizedet töltő Balassi Bálintra emlékeztünk, felidézve legszebb, e tájon írott verseit.

A magyar-lengyel barátság városában, a reneszánsz épületeiről is méltán híres Tarnówban (Tarnó) Bem apó szülőházát és mauzóleumát tekintettük meg, körbejártuk a tábornok mesterséges szigeten, hat oszlopon álló, mintegy a vízen lebegő kőszarkofágját. A vasútállomás épületében az egykor hatalmas székely körkép mára megmaradt részleteit tekinthettük meg, amely az 1849. március 11-én vívott nagyszebeni csatát ábrázolta (ennek során a magyar honvédség Bem tábornok vezetésével bravúros győzelmet aratott az egyesült osztrák és orosz erők felett).

A második héten az épített környezet nyűgözte le a gyerekeket. Ellátogattunk az érintetlenül megmaradt középkori belvárosával, templomaival, sárkány őrizte királyi várával látogatók millióit vonzó, gyönyörű Krakkóba. Később a fővárosba, a II. világháborúban oly sokat szenvedett Varsóba vitt az utunk, ahol megtekintettük a Varsói Felkelés Múzeumát, a királyi palotát, a Kultúrpalotát, a Kopernikusz Tudományos Központot. A 200 évig épült Isteni Gondviselés temploma, ez a lengyel szabadságért és függetlenségért 1791-ben hálából felajánlott, azonban csak 2016-ban felszentelt 75 méteres betonmonstrum is igazán impozáns látványban részesített bennünket. Nagy megtiszteltetésünkre szolgált, hogy fogadott bennünket Varsó-Bemowo polgármesterasszonya is.

A felejthetetlen látnivalók és élmények mellett vendéglátóink figyelmességére és kedvességére is mindig jó lesz emlékezni. Nagyon sokat köszönhetünk tolmácsunknak, András Kowalaknak, aki minden váratlan helyzetben megtalálta a lehető legjobb megoldást. Ugyancsak köszönet illeti szakavatott idegenvezetőnk, Antos Gábor felelősségteljes munkáját.
Az Óbuda és Bemowo közötti baráti kapcsolat teremtette meg a lehetőséget erre a csodálatos vakációra. Köszönet érte!

Huszár Csilla
Varga Judith
Várnai Annamária
(kísérő pedagógusok)