“Sajnálom, hogy eltart élethossziglan, amíg megtanulunk élni.” Jonathan Safran Foer szavaival indítanám rövid írásomat, hiszen valóban eltart, mert sokan soha nem jönnek rá arra, hogy a megértés, az elfogadás és a segítség az, amivel élnünk kell ahhoz, hogy jó emberek legyünk. És hogy mindannyian ugyanazokat az érzéseket éljük át, és ugyanúgy csak szeretetre vágyunk.
Ez alól nem kivételek az autizmus spektrumzavarral élők sem. Mindannyiunknak csak egy élete van, és arra igyekszem érzékenyíteni az önismereti szakkör tagjait, hogy hogy könnyítsük meg egymásnak. Épp ezért dolgoztunk egy projekt feladaton az Autizmus Világnap alkalmából, ami minden évben április 2-án kerül megrendezésre.
Természetesen nem minden autizmussal élő olyan, mint a kultfilmmé vált Esőember főszereplője, nem mindegyiküknek van különleges képessége. Ez csak egy nagyon kis százaléknál jelenik meg, akiknél Savant-szindróma társul hozzá. Valójában azoknak, akik rajta vannak a spektrumon nehézségeik vannak a szociális életben, a szabályok értelmezésében, betartásában, a kapcsolatteremtésben, a közös élménymegosztásban, kommunikációban, nagyon gyakran pedig rugalmatlanok is. A súlyosabb esetekben előfordulhatnak dühkitörések, és néha még nem is tudnak magukról gondoskodni. Ezzel ellentétben az enyhébb tünetekkel élők teljesen integrálhatók a társadalomba.
A mellékelt plakát Orbán Szende Katinka 5.b osztályos tanuló munkája. De más szép alkotások is születtek. Bízom benne, hogy sikerül azzal, hogy minden évben felhívjuk a gyerekek figyelmét erre a napra, elérni egy pozitív, elfogadóbb hozzáállást a jövő generációinál. Ha már ebben a tanévben együtt nem tehetjük meg, azért akinek módjában áll, az kérem, viseljen valami kéket április 2-án!

László Andrea
intézmény pszichológus