2018 – A FÖLD NAPJA

Egyetlen bolygónk, Földünk napjáról április 20-án a felső tagozatnak tartott témanappal emlékeztünk meg.

A nap a Fővárosi Vízművek munkatársai által tartott interaktív előadással kezdődött, amellyel az édesvíz felbecsülhetetlen értékére és védelmére hívták fel tanulóink figyelmét. Ne feledjük, Földünk vízkészletének alig 1%-a iható édesvíz!!!

Majd, ezt követően a vegyes korosztályú csapatok 8 állomáson mérhették össze tudásukat és tehettek szert újabb ismeretekre, magyarázatokra, amely állomásokon a mindennapi életünkben megvalósítható környezetvédelmi lépésekre koncentráltunk, többek között levegővédelemre, környezet- és emberkímélő kertművelésre, inspiráló fiatalokra, akik az éghajlatváltozás lassítására illetve az óceánok tisztaságának visszaállítására vállalkoztak, hulladékmegelőzésre, a tárgyak újrahasználatára, szelektív szemétgyűjtésre, veszélyes hulladékokra, komposztálásra és nem utolsósorban helyi, hazai és nemzetközi környezetvédelmi szervezetekre, akikhez bárki bármikor csatlakozhat, ha valami jót, hasznosat szeretne tenni környezetéért.

Reméljük, hogy egyre több diák és családja érez, vállal felelősséget közvetlen környezetéért és tesz is érte, hiszen csak egy BOLYGÓNK van és élni csupán ITT tudunk!

Nagyon köszönjük a Fővárosi Vízművek által nyújtott előadást és infobuszt, amellyel gazdagították témanapunkat!

Kedvcsinálóul, a témanapon felhasznált kisfilmek mindenki számára elérhetők a neten:

https://www.youtube.com/watch?v=uHcJO88tX5E&t=113s

https://www.youtube.com/watch?v=gVHi5qmnfDY&t=19s

https://www.youtube.com/watch?v=hxxHjiYsGxs&t=17s

https://www.youtube.com/watch?v=hdZxYQmu8kE

Ladányi Gabriella