Szigetközi családi vízitúra tábor

  1. július 2-8.

Július első hetében hatodik alkalommal szerveztük meg családi vízitúra táborunkat a mesés szépségű, vadregényes Szigetközbe, ahol túrakenukkal barangoltuk be a Duna ártéri erdővel borított mellékágait. A fák lombsátra alatt, csendes vizű szűk folyó labirintusokban vagy szélesebb folyószakaszokon haladt utunk. A csend és nyugalom, a táj és a környezet szépsége mindenkit rabul ejtett, de ami ennél is fontosabb, hogy ismét remek csapat gyűlt össze. A közös élmények, az esti métázás, a röplabdameccsek, pingpongozás, tábortűz, éjszakába nyúló beszélgetések jól összekovácsolták a 64 fős társaságot. Többen, akik a Szigetköz rajongó táborába tartoznak, immár sokadik alkalommal tartottak velünk, nem véletlenül: az evezésen és az esti sportprogramon kívül idén is volt vízicsata, majomhintáról történő vízbeugrás, utolsó napon pedig rafting a sebes folyású Dunaremetei ágon, amely nagy élményt jelentett gyereknek, felnőttnek egyaránt. Egyik este a Dunakiliti duzzasztómű belsejébe is látogatást tettünk, ahol a félelmetes mélységek és méretek, valamint a hatalmas tömegű víz morajlása szerzett élményt. Utolsó estén nem maradhatott el a szokásos tábori lángos sütés sem, amelyet egyik lelkes horgásztársunk által fogott tekintélyes mennyiségű hal megsütésével tettünk még ízletesebbé és emlékezetesebbé.

Reméljük, hogy jövőre ismét találkozunk, mert a Szigetköz visszavár!

A táborról készült képeket az alábbi linken tekinthetik meg:

https://drive.google.com/drive/folders/0B7aOzc1TVs73VnlZMElJTk9OWFE

András Mária