OLVASÓKUCKÓ vetélkedősorozat

Az “Olvasókuckó” vetélkedősorozat zárása

Véget ért a több hónapon át tartó „Olvasókuckó” elnevezésű szövegértési és könyvtárhasználati levelezős vetélkedő-sorozatunk.

Mint ismeretes hat hónapon keresztül 3. és 4. osztályos gyerekek feladatmegoldásait vártam a szülőknek elektronikusan elküldött irodalmi szövegek feldolgozásaként.

Az irodalmi szemelvények között a gyerekek találkozhattak Fekete István, A. A. Milne, Gárdonyi Géza, Lázár Ervin, a Grimm testvérek, Andersen egy-egy meséjével elbeszélésével.

A kérdések játékos formában segítettek feldolgozni a szövegeket, és minden feladatlap tartalmazott egy-egy könyvtárhasználati feladatot is (lexikonhasználat, betűrend, könyvismeret, stb.).

A hosszú hónapok alatt sokan nagy kedvvel és kitartással oldották meg a feladatokat, hozták mindig időben, határidőre vissza a feladatlapokat. (Volt, aki az utolsó pillanatban e-mailben, szkennelve küldte el a megoldásokat.)

Dicséret illet minden gyereket, aki aktív munkájával részt vett hónapról hónapra a  versenyben. még akkor is, ha némelyik feladat kifogott rajta. Remélem a kreatív munka mindenkinek örömet szerzett.

Persze voltak, akik kissé elfáradtak, (majd esetleg később újra visszatértek) de az ő leadott munkáikat is dicséret illeti.

Köszönet a szülőknek is, akik lelkesítették, segítették, buzdították csemetéiket.

Íme a legjobbak eredményei:

3. oszt.

 I. hely  Kovács Botond Zsolt  148,5 pont
 II. hely  Laki Gabriella Lambrini  144,5 pont
  Jenei Olivér  144,5 pont
 III. hely Várlaki Ádám Péter  137,5 pont

4. oszt.

 I. hely  Pusztai Bence  172,5  pont
 II. hely  Soltész Vince  171  pont
 III. hely  Lengyel Csanád  161,5  pont
 IV. hely  Danka Bernadett  160,5  pont

Terveim szerint jövőre folytatom ezt a vetélkedőtípust, sőt szeretném ötödikeseknek is meghirdetni azt. Szeretném, ha akkor is ilyen sikeres versenyt szervezhetnénk.

Gálné Eichberger Éva
könyvtárpedagógus