Nyári angol táborok 2017

Az idei nyáron két angol tábort is szerveztünk bejárós-napközis és „ott alvós” formában. A bejárós tábort inkább az első, második osztályosok vették igénybe és reméljük jövőre velük a Balatonon is találkozhatunk. Voltak olyanok is, akik mind a két táborban részt vettek.

A gyerekeket korosztályonként és angol nyelvtudás alapján csoportokba osztottuk és így zajlottak a foglakozások. A téma naponként változott. Megtanultunk angolul kérni, vásárolni, készítettünk gyümölcs- és zöldség salátát is. Nagyon jó játéknak bizonyult a zöldség- és gyümölcs váltóverseny, természetesen angolul. A napközis táborban a kézműves foglalkozások szorosan kapcsolódtak a témához, pl. az állatok napján lakóhely szerint csoportosítottuk azokat, az interaktív anyag segítségével. Igazi élmény volt az Elevenpark is, ahol, az asztaloknál „pihenésként” angoloztunk és csillám tetováltunk. Pilisszentivánra egynapos kirándulást tett a csapat, majd a látottakról kellett beszámolniuk a gyerekeknek, természetesen angolul.

A balatoni táborban érdekes kézműves foglalkozások voltak: festmények, karkötők és nyakláncok is készültek.  A Balatonon a közeli kilátóhoz gyalogoltunk el és „Gyümölcsvásár” játékkal versenyeztünk.

Remélem, hogy a két tábor élményekkel teli kikapcsolódást jelentett minden tanulónknak, és jövőre mindenkit szeretettel várunk vissza!

A táborról készült fényképeket itt megtalálhatók:

https://drive.google.com/drive/folders/0ByfX0wiI6lNnYnl2TFlFM19yRm8?usp=sharing

Siklós Hédi