A Madártani Intézet különórája

2017 május 9-én a Magyar Madártani Intézet munkatársa, Kincse László az iskolánk három ötödik osztályában tartott előadást a Madarak és Fák napja alkalmából. 
Előadásának témája az emberek és a madarak érzékszerveinek összehasonlítása volt, majd bővebben kitért a madarak érzékszerveire.  A képeken kivetített madarakról  olyan érdekességeket mondott el, amivel eddig nem találkoztunk, nem hallottunk róla, mint például, hogy a baglyok nemcsak a sötétben, hanem nappal is jól látnak, a füsti fecske repülés közben is tud aludni, a szajkó  több száz magot rejt el ősszel, amit télen azonnal megtalál akár a hó alatt is.
Előadásában felhívta a figyelmünket a környezetvédelem fontosságára, a természet értékeinek megvédésére, a madarak védelmére, etetésére, gondozására, hasznosságára. 
Nagyon köszönjük az Auchan, Együtt az Ifjúságért Alapítványának pénzügyi támogatását, hogy ez a program megvalósulhatott!