Kerületi Vers-és Prózamondó Verseny

Március 21-én a tavasz első napján, a Költészet Világnapján rendeztük iskolánkban az idei tanév vers-és prózamondó versenyének kerületi fordulóját 3-4. évfolyamos diákok részére. A kerület iskoláiból jöttek a tanulók, akik már győztesként érkeztek ide, hiszen saját iskolájukban megnyerték a lehetőséget a versenyen való részvételre. A gyerekek szívesen és örömmel mutatták meg milyen irodalmi alkotással készültek erre a különleges alkalomra. Különböző iskolák tanárait kértük fel a zsűrizésre. Nem volt könnyű dolguk az elhangzott szebbnél szebb versekből és prózai alkotásokból kiválasztani a legjobban sikerült előadást. A verseny hangulatát kis vendéglátással is igyekeztünk kellemessé tenni, s mindenki egy emléklapot is hazavihetett erről a napról.

Iskolánk tanulói is szép eredményeket értek el, amire büszkék vagyunk:

Próza kategória

1.hely: Kaposi Anna Réka 3.d – felkészítő tanára: Dr. Kincs Lászlóné (továbbjutott a budapesti döntőbe)
1. hely: Soltész Vince 4.a – felkészítő tanára: Pálné Hőgye Ilona (továbbjutott a budapesti döntőbe)
4. hely: Laki Gabiella Lambrini 3.b – felkészítő tanára: Rikk Istvánné

Vers kategória

1.hely Jakab Dávid 3.c – felkészítő tanára : Zsidákovits Katalin  (továbbjutott a budapesti döntőbe)
4. hely: Szeneczey Balázs 3.b – felkészítő tanára: Rikk Istvánné
4. hely: Rátkai Zóra 4.b – felkészítő tanára: Kissné Feith Krisztina

Az 1-2. évfolyamosok versenye A Dr. Szentgyörgyi Albert Általános Iskolában került megrendezésre, ahol szintén szépen teljesítettek diákjaink:

Próza kategória

1. hely: Gajdics Balázs 2.a – felkészítő tanára: Belos Ibolya (továbbjutott a budapesti döntőbe)
3.hely: Herpai Csaba 1.d – felkészítő tanára: Regeléné B. Erzsébet

Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak a szép eredményekhez!