Alsós farsang

Február 1-jén, diákjaink egésznap farsang lázában égtek és izgatottan várták a 4 órát. Az idei farsang megszokott módon nagyszerűen sikerült.  A hagyományokhoz híven álarcos felvonulással kezdődött a mulatság, majd temérdek tombola ajándék kisorsolása következett. A tornatermet két részre osztottuk és a gyerekek külön-külön csoportban játszhattak székfoglalót, lufis táncot. Itt megjegyzem a lufis tánc maradéktalanul elnyerte mindenki tetszését, hiszen a résztvevők kimelegedtek, a nézek pedig körültáncolva vastapssal jutalmazták a még játékban lévőket.

Ha már farsang, akkor „Tibi bohóc” sem hiányozhatott a színpadról, mert a játék után ő szórakoztatta a nagyérdeműt.

Lázas izgalommal várta mindenki a tombolahúzást. Nagy sikere volt az Elzás buborékfújónak, de a Gameboy, a gumilabdák és sok más sikert aratott. A főnyeremény, pedig egy nagy, plüss „kisvakond” volt, ami köszönhetően az estig tartó mulatságnak végül csak gazdára talált. Itt mulatság még nem ért véget, hiszen még hátra volt nagy kedvencünk a limbó hintó, vagyis a léc alatt kellett átbújni a Hungária már ismert és a kicsik által is kedvelt dallamaira. Ezt a játékot egyformán élvezték a kisebbek és nagyobbak is, gyors magasság váltások követték egymást a mókázó tanítóknak köszönhetően.

A vonatozás jelezte a szervezett mulatozás végét, ezzel sikerült körbejárni a termet és nagy vidámsággal búcsúztatni az idei telet és várni a közelgő tavaszt. A sűrű programok után jutott idő a gyerekeknek kiélvezni a sötétséget táncolni, játszani úgy, ahogy minden gyerek szeret szabadon és önfeledten.

A farsang alatt végig üzemelő büfénkből a kolléganőink sikeresen mindennel ellátták a megszomjazó vagy megéhező vendégsereget.

A pár soros beszámolóm végén megragadom az alkalmat, hogy megköszönjem az alsós tanítóknak a sok segítséget és a végig vidám játékra, mókára kapható hozzáállásukat mellyel felhőtlen boldog délutánt teremtettek a gyerekeknek.

Aki ott volt jót mulatott, aki nem azt jövőre szeretettel várjuk!  

Libor Tamás